Hétfőn nulla órakor, az Alaptörvény 17. módosításának hatálybalépésével szűnt meg Sulyok Tamás államfői megbízatása. Az Alaptörvény értelmében az átmeneti időszakban az Országgyűlés elnöke, azaz Forsthoffer Ágnes veszi át a köztársasági elnök feladatait, ez idő alatt azonban nem gyakorolhatja képviselői jogait, házelnöki teendőit egy kijelölt alelnök veszi át. Forsthoffer Ágnes a Tisza Párt soproni képviselőjét, Hallerné Nagy Anikót jelölte helyettesének, akiről hétfő délután szavaz a parlament.
Forsthoffer azt ígérte, a feladatát „az Alaptörvényhez és Magyarország alkotmányos rendjéhez hűen, a tisztség méltóságát szem előtt tartva”, legjobb tudása szerint fogja ellátni. Arról egyelőre nincs információ, hogy az ideiglenes államfő átteszi-e irodáját a Sándor-palotába, és arról sem, hogy milyen már korábban leszervezett progamon kell részt vennie.
A Telex összeszedte, milyen pontosan milyen feladatok várnak majd az átmeneti időszakban Forsthoffer Ágnesre.
Ő lett a Magyar Honvédség főparancsnoka, mától ő képviseli Magyarországot, és az egyik legfontosabb feladata a törvények, illetve törvénymódosítások aláírása és kihirdetése lesz.
Élhetne vétójogával, vagy az Alkotmánybírósághoz fordulhatna, de a Tisza Párt alelnökeként erre kicsi az esély. Ahogy arra is, hogy az elnöki kegyelmi jogkörével élne. Jogosult a miniszterek, a hivatásos bírák, a Magyar Nemzeti Bank elnökének és alelnökeinek, valamint a Költségvetési Tanács elnökének kinevezésére, de valószínűleg ezekre sem fog sor kerülni az átmeneti időszakban.
Felszólalhat a parlamenti üléseken, törvényt és országos népszavazást kezdeményezhet, és számos számos személyügyi döntést is hozhat.
A jogköréhez tartozik az is, hogy javaslatot tesz a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökének, valamint a legfőbb ügyésznek és az alapvető jogok biztosának a személyére.
Az Országgyűlésnek harminc napon belül kell új államfőt választania, aki a választás eredményének kihirdetése utáni nyolcadik napon lép hivatalba. Ez legfeljebb 38 napos átmenetet jelent, ami augusztus 26-ig tarthat. Magyar Péter miniszterelnök korábban azt ígérte, hogy augusztus 20-a előtt már biztosan lesz új köztársasági elnök. A kormányfő hétfőn találkozik Polgár Judit ötszörös sakkolimpiai bajnokkal, és megkérdezi tőle, hogy „az új Alkotmány elfogadásáig kész-e új szerepben szolgálni a hazánkat.”
