Posted in

Kapitány István bejelentette: teljesen visszatöltötték a stratégiai olajkészletet

A miniszter közlése szerint mostanra sikerült az év elején felszabadított stratégiai nyersolajkészletet teljesen visszapótolni. A földgázkészletekkel is jól állunk, a tárolók már több mint félig megteltek.

Kapitány István a Facebookon számolt be a biztonsági energiatartalékok helyzetéről. Bejelentette, hogy kőolajból már teljesen visszatöltötték a stratégiai készletet.

A miniszter azt írta,

a folyamatos visszatöltésnek köszönhetően július második hetére már 87 napnyi importnak megfelelő kőolaj- és üzemanyag-tartalékkal rendelkezik az ország. Ez nagy előrelépés a március végi, 44 napos mélyponthoz képest.
Kapitány a stratégiai készlet felszabadítását azzal indokolta, hogy meg kellett őrizni a védett üzemanyagárakat. Azóta a piaci helyzet kedvezőbbé vált, így megkezdődhetett a tartalék gyors visszapótlása.

„Az év elején felszabadított kőolaj teljes mennyiségét már visszatöltöttük. A következő hónapokban a téli minőségű gázolaj gyártásának megindulásával folytatjuk a feltöltést”
– közölte a miniszter.

Azt is írta, hogy az ágazat szereplőivel közösen azon dolgoznak, hogy a kötelezőnél is nagyobb biztonsági tartalékkal garantálják a zavartalan üzemanyag-ellátást.” Hozzátette, a földgázkészletekkel is jól állnak, a tárolók már több mint félig megteltek.