Az országgyűlés elnöke már az alakuló ülésen is elképesztően elegáns, stílusos ruhában bukkant fel. Ragyogott Forsthoffer Ágnes, és azóta is minden ülésnapon megcsodálhatjuk, hogy milyen visszafogott, mégis csodálatos szettekben vezényli a parlament munkáját.
Forsthoffer Ágnes, az új országgyűlés frissen megválasztott elnöke nem csak politikai szerepében, hanem megjelenésében is lenyűgözte az embereket május 9-én. A politikusnő kifogástalan stílusa és kisugárzása óriási elismerést váltott ki, különösen Makány Márta divattervezőtől, aki a ruháját megálmodta. Márta úgy érzi ez a pillanat karrierje csúcspontja volt.
„Az a pillanat, ahogy belépett, fantasztikus volt! Azt hiszem, az egész tizenhat év után ezt kaptam ajándékba a sorstól. Egy olyan pillanat, amely méltó volt az egész helyzethez” – mondta Makány Márta, aki kimondta, hogy Forsthoffer Ágnes ruhájának megtervezése egy régi álom beteljesülése.
Hozzátette, hogy a politikusnő megjelenése nemcsak a ruhának, hanem a személyiségének is köszönhető:
„Azt gondolom, Ágnes tökéletes volt. Nem azért, mert én jól csináltam, hanem azért, mert ő maga tökéletes volt.”
Makány Márta szerint a női politikusoknak sokkal nehezebb dolguk van, mint férfi kollégáiknak, hiszen minden apró részletet alaposan megvizsgál a közvélemény. Forsthoffer Ágnes azonban minden tekintetben kifogástalanul szerepelt, ezzel új mércét állítva a politikai megjelenésben. A tervező szerint ez a pillanat nemcsak a divat, hanem a női vezetők társadalmi elfogadottsága szempontjából is jelentős.
