Magyar Péter vasárnap egy Facebook-posztban értékelte kormánya első 50 napját. Azt írta:
„Büszke vagyok a TISZA-kormány első 50 napjára. Ilyen rövid idő alatt már több tucat vállalásunkat sikerült teljesítenünk.”
A gazdasági eredmények között említette, hogy megállapodtak 6000 milliárd forintnyi uniós pénz hazahozataláról, az infláció évek óta a legalacsonyabb, a forint több mint négy éve nem volt ilyen erős, és jelentősen olcsóbb lett a magyar államadósság finanszírozása. Hozzátette, hogy „az üzemanyag már jóval olcsóbb, mint a védett ár volt.”
Azzal folytatta, hogy hogy a kormány elindította a „valaha volt legerősebb korrupcióellenes küzdelmet, a Tisztítótűz-műveletet, és rövidesen feláll a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal.
Azt is kiemelte, hogy elkezdték feltárni a NER legnagyobb bűneit, nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügy aktáit, és elindították az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának folyamatát.
Az alkotmányos és jogállami lépések között szerepel, hogy elfogadták a miniszterelnöki mandátum nyolc évben korlátozását, megkezdték a közérdekű alapítványokba kiszervezett állami vagyon visszavételét, és megszüntették a rendeleti kormányzást.
Azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, és teljes jogú tagja marad a Nemzetközi Büntetőbíróságnak. Megteremtették a független és pártatlan közmédia feltételeit, és betiltották a gyűlöletkeltő politikai hirdetéseket.
A kormányzati struktúrát érintően önálló oktatási, egészségügyi, környezetvédelmi és vidékfejlesztési minisztériumokat hoztak létre.
A takarékossági intézkedések részeként jelentősen csökkentették a képviselők, a miniszterelnök és a miniszterek fizetését, a képviselői költségkeretek csökkentésével pedig minimum 50 milliárd forintot spórolnak.
A szociális intézkedések sorában leállították a devizahiteles ügyekben a végrehajtást és a kilakoltatást, valamint megkezdték a vagyonadó és az iskolakezdési támogatás bevezetésének előkészítését.
A külpolitika terén Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy „visszatértünk Európába”. Újraindították a Visegrádi Négyek együttműködését, és elérték, hogy a kárpátaljai magyar közösség visszakapja a nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogait.
Szimbolikus lépésként megnyitották a Karmelita kolostort és a „luxusminisztériumokat”, a miniszterelnöki irodát pedig egy egyszerű minisztériumi irodába költöztették.
„Az országban rend, béke és biztonság van. A magyarok döntő többsége szerint jó irányba mennek a dolgok. Sokkal több felszabadult és mosolygós embert látni az utcákon. A haza minden előtt”
– összegzett a miniszterelnök.
