Posted in

A nagymamám ma elém állt, és ezt mondta…

Ma valami egészen szokatlan történt. A nagymamám – aki egész életében hithű Fidesz-szavazó volt – leült mellém, és olyan dolgot mondott, amire őszintén nem számítottam.

Azt kérdezte: „Mondd már meg nekem… most akkor mi van Brüsszellel? Meg Zelenszkijjel? Tegnap még ez ment éjjel-nappal… ma meg semmi?”

És tényleg. Ha az ember egy pillanatra hátralép, nehéz nem észrevenni, mennyire éles a váltás.

A választások előtt szinte minden a félelemkeltésről szólt. A kormány kommunikációja, élén Orbán Viktor-ral, folyamatosan Brüsszelt tette meg ellenségnek. A hírekben, plakátokon, reklámokban állandóan ott volt a „külső fenyegetés” képe. Mellette Volodimir Zelenszkij neve is szinte napi szinten előkerült, mint valami veszélyforrás.

A narratíva egyszerű volt: háborús pszichózis, fenyegetettség, „ha nem ők nyernek, baj lesz”.

Ehhez jöttek még a belpolitikai támadások, lejárató kampányok, folyamatos ellenségkép-gyártás. Napi 24 órában ment ugyanaz az üzenet: Brüsszel rossz, Zelenszkij veszélyes, az ellenfél pedig alkalmatlan vagy áruló.

A nagymamám ezt nézte. Minden nap. Reggel, délben, este.

És aztán… másnap csend lett.

Mintha elvágták volna.

A köztévéből eltűnt a háborús hangulat. Nincs több „Brüsszel riogatás”, nincs Zelenszkij a hírek élén, nincs az a folyamatos feszültségkeltés, ami hetekig, hónapokig ment.

A nagymamám pedig ott ül, és próbálja összerakni.

„Ha ez ennyire fontos volt, akkor most miért nem az?” – kérdezte.

Ez az a pont, ahol sok emberben először reped meg valami. Nem azért, mert egyik napról a másikra megváltozik a politikai véleménye. Hanem mert észreveszi a mintát.

Hogy a félelem hirtelen eltűnik, amikor már nincs rá szükség.

Hogy a „veszély” addig tart, amíg szavazni kell.

És utána… mintha soha nem is létezett volna.

A nagymamám nem lett hirtelen ellenzéki. Nem kezdett el politikai elemzéseket olvasni. Csak zavart lett.

És talán ez a legfontosabb.

Mert amikor valaki, aki egész életében hitt egy rendszerben, egyszer csak azt mondja:
„Átverve érzem magam” — az nem hangos. Nem látványos.

De nagyon sokat jelent.