Posted in

Tóth Gabi reagált arra, hogy Tóth Vera nyíltan kiállt a Tisza Párt mellett

Az énekesnő azután szólalt meg, hogy nővére most először beszélt hosszan politikai nézeteiről. Gabi egy közös képet tett közzé Instagram-oldalán, amihez csupán két mondatot fűzött.

Tóth Vera a húsvéti hosszú hétvégén megnézte a Magyar Péterről és a Tisza Pártról szóló Tavaszi szél című dokumentumfilmet, erről posztolt is az Instagram-oldalán. Mivel a sajtó is foglalkozott vele, és számos visszajelzést kapott követőitől is, később egy videóban beszélt részletesebben arról, mit gondol a mai politikai helyzetről és a választásokról.

Az énekesnő bevallotta, hogy fordulóponthoz érkezett. „Azt hiszem, nálam most bezárul egy kör, ma világosodtam meg” – fogalmazott a videóban, hozzátéve, hogy eddig azért nem nyilvánult meg politikai kérdésekben, mert nem akart sérülni. Úgy érezte, óriási felelősséggel járnak a szavai, és nem akarta, hogy egy „ócska celebnek” tartsák, miközben a művészeti pályáján dolgozik.

Tóth Vera egyértelművé tette, hogy eldöntötte, kire szavaz április 12-én, és mindenkit arra buzdított, hogy menjen el voksolni.

„Minden érző, alkotó, szerető, öntudatra ébredő embert kérek arra, hogy menjen el ezen a héten vasárnap szavazni, és szavazzon a változásra!”
Művésztársainak is üzent: arra kérte őket, hogy ha eddig nem tették, álljanak ki, mondják el nyilvánosan a véleményüket, és menjenek el szavazni.

A videóban elég egyértelműen húgára, a nyíltan a Fideszt támogató Tóth Gabira is utalt, akiről éppen nemrég derült ki, hogy a Fidesz-frakció havi 1,3 millió forintért alkalmazza egy képviselő személyi titkáraként.

„Bizonyos családtagom coming outolt helyettem ilyen-olyan podcastekben, ahol elmondta, hogy én nem feltétlen osztom azt a véleményt, amit ő”
– fogalmazott Tóth Vera.

Most megszólalt Tóth Gabi is, aki röviden reagált testvére kiállására:

„Testvérek vagyunk, de nem kell egyet értenünk mindenben. Ha mást is gondolunk dolgokról, mi »egy vérből valók vagyunk«”