Posted in

A köpés után a TEK vette át Magyar Péter védelmét

Egy nappal azután, hogy a Nyugati-pályaudvaron egy férfi leköpte Magyar Pétert, már nem a Készenléti Rendőrség látja el a miniszterelnök személyi védelmét – értesült a 24.hu. A lap úgy tudja, péntektől már a Terrorelhárítási Központ (TEK) felel Magyar Péter őrzéséért.

A Belügyminisztérium a lap kérdésére azt írta, a kormány döntésének megfelelően a rendvédelmi szerveknél átalakulás kezdődik, amint az erről szóló törvényjavaslatot megszavazza a parlament.

„A tervezet szerint a személyi védelem teljes egészében az ORFK középirányítása alá tartozó újjászerveződött Terrorelhárítási Központ feladata lesz” – írták. Azt is hozzátették, hogy ezek a változások az átalakításról szóló jogszabály kihirdetése után léphetnek majd életbe, de a rendvédelmi szervek között már most folyamatosak az egyeztetések.

A TEK feldarabolásának terveiről korábban a HVG is írt:

Magyar Péter az incidens után azt írta, továbbra sem kér megerősített személyi védelmet, a csütörtöki kormányszóvivőin pedig azt is elárulta, hogy fiaival néha személyi védelem nélkül járja az országot.

A TEK alapító főigazgatója, Hajdu János szintén júniusban távozott a szervezet éléről. Később gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben, majd Orbán Viktor kinevezte a Fidesz biztonsági igazgatójának.