Több személyt is beazonosítottak a beszámoló szerint
Újabb állítások jelentek meg a Győrben tartott demonstrációval kapcsolatban, ahol a beszámolók szerint feketébe öltözött férfiak próbálták feltartóztatni az Orbán Viktor ellen tiltakozókat.
A Kontroll.hu egy Facebook-bejegyzésben arról írt, hogy az eseményen nemcsak ismeretlen személyek, hanem ismert küzdősportolók is feltűntek. A portál szerint ökölvívók és MMA-harcosok is jelen lehettek a feketeruhások között.
A beszámoló alapján három személyt is sikerült beazonosítaniuk. Állításuk szerint az egyikük „egy Fidesz-közeli verőlegény embere”, a másik egy, az ETO mérkőzésein dolgozó biztonsági őr és egyben ökölvívó, míg a harmadik egy veszprémi MMA-harcos.
A portál saját közvetítésére hivatkozik, amelyet a bejegyzésükhöz csatoltak. Úgy fogalmaznak, hogy a videó alapján a megnevezett személyek valóban jelen voltak a helyszínen.
A történet nemcsak a Kontroll.hu felületén jelent meg, hanem más online fórumokon, például a Redditen is terjedni kezdett. Ezeken a platformokon szintén arról számoltak be, hogy fekete ruhás férfiak próbálták megakadályozni a demonstrálókat abban, hogy elérjék a helyszínt.
Orbán Viktor az elmúlt időszakban több városban is tartott kampányrendezvényeket, amelyek mellett rendszeresen megjelentek ellentüntetők is. A feketeruhás csoportok feltűnése azonban a beszámolók szerint csak az utóbbi napokban kezdődött.